Eddig 88 millió eurót költött a kormány az üresen álló trieszti kikötőre

Eddig 88 millió eurót költött a kormány az üresen álló trieszti kikötőre

Közpénz nem számít, csak legyen olaszországi kikötője a NER oligarcháinak. Több, mint 35 milliárd forint lehet a végszámla.

Mint tudjuk, a magyar nem csak lovas, de igazi hajós nép. Orbánék kedvenc előképe Hothy Miklós tengernagy is hajósként kezdte. De más megfontolások is vezethettek a közpénzmilliárdokat felemésztő trieszti kikötő megvásárlásához.

Csak tavaly 11,2 milliárd forint ment el a haszontalan beruházásra.

Azt, hogy mikortól indulhat meg egyáltalán a kikötő építése a Külügyminisztérium nem tudta megmodani. „Az érintett terület és koncessziós jog kapcsán a tulajdonszerzés véglegesítése van folyamatban”nyilatkozták a Népszava kérdésére.

A projektért felelős cég igazi pénzszivacsként működik. Az állam által alapított Adria Port Zrt. 75 ezer eurós veszteséggel zárta a tavalyi évet. Havi 7 millió forintot szórnak el ingatlanbérlésre, tanácsadásra. Ezek tipikusan olyan tételek, amiket túlárazva könnyen eltüntethető nem kevés közpénz. 

 

Hogy mire lesz jó nekünk, a látszólag felesleges tengeri kikötő, azt nem lehet tudni, de valószínűleg semmire. Leginkább a NER oligarchái és a miniszterelnök családtagjai hasznosíthatják majd. Minden esetre a még ennél is drágább és feleslegesebb Budapest-Belgrád vasútvonalhoz hasonlóan, a trieszti kikötőért is mi fizethetünk.

Nem csak oligarcháiknak, de félretett ex-minisztereiknek is juttat néhány milliárdot a vámpírkormány. Lázár kellemetlenné vált Orbánnak, ezért most vidéki száműzetésben dőzsöl a pénzünkből.

 

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.08.10

Példakép: Orbán diktátor haverja épp brutális választási csalást követ el

Eddig is "Európa utolsó diktátoraként" emlegették Orbán haverját, de Lukasenka most szintet lépett a fehérorosz választásokon. 

  • 2020.08.10

Jót tett Ráhelékkel Szíjj, a királylány most közpénzből hálálhatja meg

Az Orbán Ráhel befolyása alatt álló Magyar Turisztikai Ügynökségtől igényelt támogatást az a Szíjj László, aki kisegítette Tiborcz Istvánt. Izgulunk, hogy vajon megkapja-e.

  • 2020.08.10

Orbán apja havi 20 milliót keres! És ez csak az, amit bevall!

Magyarország jobban teljesít: valaha volt legnagyobb árbevételét érte el tavaly Orbán Viktor apjának, Orbán Győzőnek a cége.