Európai Uniós forrás kíséretében dolgozzák ki a helyi klímastratégiát Hódmezővásárhelyen

Európai Uniós forrás kíséretében dolgozzák ki a helyi klímastratégiát Hódmezővásárhelyen

2020-ban városi szinten is lehetővé vált európai uniós pályázat keretében források igénybe vétele helyi klímastratégia kidolgozására.

A hódmezővásárhelyi klímastratégia projektet a város az Atrois Kft. szakmai közreműködésével és EU-s forrás segítségével valósítja meg. 

A program fő célja, hogy a klímaváltozással felmerülő problémákat megelőzzék, a hatásokat mérsékeljék, az alkalmazkodóképességet és a hatásokhoz való alkalmazkodást javítsák annak érdekében, hogy egy olyan, a helyi feltételekhez illeszkedő stratégiai dokumentumot alkossanak, amely az érintettek széles körének bevonásával sikeresen meghatározza a legfontosabb beavatkozási igényeket.

A projekt első lépéseként kedden, Dr. Patkós Csaba, szakértő szakmai vezetésével és Dr. Forgó Gábor, a projektet megvalósító Atrois Kft. ügyvezetőjének irányításával tematikus workshopok keretein belül vitatták meg a klímaváltozás kihívásait és fogalmaztak meg cselekvési irányokat. A rendezvényen helyi intézmények képviselői és civilek is résztvettek. 

via

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.09.22

Időjárás-előrejelzés

Milyen idő várható ma, holnap és holnapután?
  • 2020.09.15

A szeptemberi kánikula után pénteken jön az igazi ősz

A napokban még kiélvezhetjük a meleget, de aztán hűvösebb idő köszönt be. A hétvégén hűvös, de kellemes kirándulóidő várható.

  • 2020.08.13

DK: Minden nap számít a parlagfű elleni küzdelemben!

A kormánynak többletforrást kell biztosítania a parlagfű elleni védekezésre - jelentette ki Oláh Lajos.